A cég tulajdonosa Karg Ferenc, egész életét a gépjárművek szeretete határozta
meg. Az autósport miatt tette félre zenetanári diplomáját, sikeres
versenyzőként szerepelt a magyar rallye bajnokságban és hegyi versenyeken. Már
1974-ben egyéni vállalkozó lett, Kaposváron nyitott autóalkatrész-kereskedést.
15 év aktív autóversenyzés után többszörös magyar válogatottként 1982-ben
letette a bukósisakot, hogy teljes energiáját az egyre fejlődő vállalkozásának
tudja szentelni. A cég 1983-tól használt autók értékesítésével is
foglalkozott. Élve a rendszerváltás után kínálkozó lehetőséggel, a 90es években két márka hivatalos értékesítője is lett. A Karg Autócsoport Somogy Megye piacvezető
autó értékesítőjévé nőtte ki magát. A cégek értékesítési filozófiáját
korrektség ,hosszútávon való gondolkodás és családias légkör jellemzi.
2006-ban kezdte meg a Honda gépjárművek értékesítését is Kaposváron. A három
cég közös telephelyen, a Kaposvárt kelet-nyugat irányba átszelő 61-es főútvonal
mellett helyezkedik el. A 12 000 m2-es
területen az összes autóval kapcsolatos szolgáltatás igénybe vehető. Az 5 000 m2-ert meghaladó épület komplexumban. A szolgáltatások körét bővíti a legkorszerűbb technológiával felszerelt, 1000 nm.-es14 munkaállásos
lakatos-fényező műhely saját kárfelvevővel, műszaki vizsgaállomás, eredetiség vizsgáló, három autómosó állás, valamint
autókozmetika felszerelés. Emellett lehetőség van helyben autóbiztosítás
kötésére és hitel ügyintézésre is. Bérautót és csereautót is biztosít a cég.
Kiegészítők, autókarosszéria és motor tuning felszerelések is megvásárolhatók. Cégcsoport a közös területén található használt autó-telepen
eladásra vár közel 100 gépjármű köztük banki lefoglalt autók, mindegyike
ellenőrzött, garanciával rendelkeznek.
Az az
épület, amely a Honda márkának ad otthont, 2008-ban újjá
épült. A kaposvári lett az ország egyik legnagyobb és legszebb Honda
szalonja. A márka iránti tiszteletet jól tükrözi a bejárattal szembeni
falon található Nyakas Attila festőművész által készített freskó.
Minden Hondás
ügyfél számára teljes körű, minőségi szolgáltatással állunk rendelkezésére.